Tartalom

Egyszer volt, hol nem volt egy ember, bizonyos Nikos a Baross téri aluljáró egy zugában. Itt talál rá két görög hagyatéki ügyvéd öltönyös-táskásan, és velük együtt a csoda. Vagyis valami Nikos-i szemmel elképzelhetetlen örökség: igazi luxus szálloda egy félszigetnyi területen; egy görög rokon végrendelkezésének köszönhetően. Először nem is érti, aztán meg ugyan érti, de nem hiszi. Megijed tőle, majd elmúlik félelme, csak mégse akarja elhinni. Repülőre ül hát, hogy Krétán átvegye örökségét, a Capsis szállodát. És persze azért is, hogy mindig azt csinálja, amit neki nem kellene csinálni: fűnyírók közt aludni, hajszál híján felgyújtani a nagy múltú szállodát, reflexszerűen üres üvegeket szedegetni a tengerparton. Olyan mohón tömni magába a leszedett tányérok maradékát, mint rég a pizzeriák hátsó ajtóinál mínusz 20 fokban. Hiába, olyan szabad ember ma is, mint volt hajdanán. “Legfeljebb felébredek…” – gondolja magában. És hogy mi szakad a nyakába? Lássuk csak: egy magyarul furán-viccesen beszélő görög ügyvéd; egy katonás igazgatónő, kinek érző szívét kemény páncél borítja; egy charter-nyi fékezhetetlen jókedvű hajléktalan Budapestről, hogy a fél évszázados szálloda se maradjon a régi; egy fiatal zongorista; pénzéhes nagynéni és volt feleség; egész népes, örökségvadász rokonság határon innen és túl, a kapzsiságról szóló mesék minden jellemzőjével. És hogy mi lesz ezután? Nikos térül-fordul, hófehér ing rajta és vasalt nadrág. De nem az örökség a csoda, mely őt kézen fogta, hanem hogy tud ismét szeretni… ahogy a mesékben: “Boldogan éltek, míg meg nem haltak”.